Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


BABLEVESEK - ZÖLDBABLEVESEK

2018.09.14

BABLEVESEK, ZÖLDBABLEVESEK

Amerikai szárazbab-leves
Hozzávalók:
fél kg száraz tarkabab, 1 fej fokhagyma, teáskanál só, csipetnyi őrölt bors, fél pohár tejföl, vegeta. Elkészítése:
A babot 10 órán átáztatjuk, majd annyi vízben tesszük fel főni, hogy éppen csak ellepje. Beletesszük a hagymát, csíkokra vágva, az apróra zúzott fokhagymát és az ízesítőket. Figyelem! A főzéshez a legkisebb lángot használjuk, edényben - és ne kuktában - kb. 5 órán keresztül főzzük. Főzés közben sűrű lé képződik majd a hagyma és a babban lévő keményítő hatására.
Ízlés szerint vegetával, kevés borssal megfűszerezve, tejföllel tálaljuk.

Argentin szárazbab-leves
Hozzávalók:
35 dkg száraz tarkabab, 1 felaprított hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 3 ek. olaj, 20 dkg füstölt csülök, 2 hámozott, kimagozott paradicsom, késhegynyi szurokfű, 1 zellerlevél, bors, só citromlé, 1,5 l víz, 1 kimagozott, karikára vágott csípős zöldpaprika. Elkészítése:
Tegyük a babot, csülköt, vizet kuktába. Főzzük puhára. Ha elkészült, passzírozzuk át a bab felét.
Olajon pirítsuk üvegesre a hagymákat, paprikát. Tegyük hozzá a babpürét, paradicsomot, és az egész babot, a csülköt, minden fűszert. Annyi vizet öntsünk hozzá, hogy szűk 1,5 l legyen. Főzzük még 20 percig.

Bableves 01.
Hozzávalók 4 személyre:
1/2 dl olaj, 4 dkg liszt, 1 kis fej hagyma, 1 zöldpaprika, 200 g szárazbab, 150 g kolbász, 1 cseresznyepaprika, 4 gerezd fokhagyma, 1 csokor petrezselyem, 1 ek édes paprika, 1 liter marhahúsleves (leveskockából), 1 csipet chili, őrölt fekete bors, só Elkészítés:
Az előző este beáztatott babot sós vízben puhára főzzük, majd leszűrjük. A hagymát megtisztítjuk, vékonyra szeleteljük. A zöldpaprikát megmossuk, kicsumázzuk, és vékony csíkokra vágjuk. A petrezselymet megmossuk, finomra felaprítjuk. A kolbászt felkarikázzuk. A csípős paprikát megmossuk, kettévágjuk, kicsumázzuk, vékony csíkokra metéljük. A fokhagymát megtisztítjuk, és nagyon finomra aprítjuk. Nagyobb edényben felforrósítjuk az olajat, beletesszük a hagymát, megpirítjuk, megszórjuk liszttel és kevergetve aranybarnára pirítjuk. Hozzáadjuk a csíkokra vágott paprikát, cseresznyepaprikát, fokhagymát, kolbászt, beletesszük a megfőtt babot, megszórjuk pirospaprikával, felöntjük a leveskockából készült levessel, és lassú tűzőn fél óráig főzzük.
Végül ízlés szerint ízesítjük chilivel, sóval, borssal, és megszórjuk petrezselyemmel.
Forrón tálaljuk. Nagyon finom „gyomorjavító” leves.

Forrás:
LEVESEK LEXIKONJA - BABLEVESEK
Szerző:
 
Szerkesztette és Illusztrálta


 
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.