Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


LEVESEK LEXIKONJA - GOMBALEVESEK 11.

2018.09.03

LEVESEK LEXIKONJA

GOMBALEVES A NAGYMAMÁTÓL
Hozzávalók:
30 dkg gomba (csiperke vagy vargánya) 2 teáskanál édes-nemes pirospaprika, csipetnyi őrölt bors, só 2 dl tejtől, 5 dkg liszt, 1 evőkanálzsír, 1 tojás

Elkészítése:
A gomba száráról levágjuk a földes részt. Többször cserélt bő vízben úgy mossuk meg, hogy a gombát szedjük le a víz tetejéről. A szárával együtt vékony szeletekre vágjuk. A megtisztított vöröshagymát apró kockákra vágjuk. A tojáshoz kevés sót teszünk, és egy evőkanál liszttel simára keverjük. A vöröshagymát kevés zsíron megpirítjuk. Rátesszük a szeletekre vágott gombát, megsózzuk, és addig pároljuk, amíg a gombából kioldódott nedvesség elpárolog. Megszórjuk pirospaprikával, őrölt borssal, és felengedjük 1 liter vízzel. 15-20 percig forraljuk. A tejfölt két csapott evőkanál liszttel csomómentesen kikeverjük, a leveshez öntjük, és további 5-6 percig forraljuk.
Végül az előkészített tésztát vékony tölcséren vagy kilyukasztott nejlonzsák segítségével a levesbe csurgatjuk.

GOMBALEVES ÁRPAGYÖNGGYEL
Hozzávalók:
20 dkg friss vagy 1,5 dkg szárított gomba, 1 fej hagyma, zsír vagy olaj, 1 evőkanál finomra vágott zellerzöld, 3 dkg sima liszt, törött bors, 2 evőkanál árpagyöngy, zöldséglé (2,5 dl vízhez 1 kiskanál Vegeta), 2 burgonya, 2,5 dl tejföl

Elkészítése:
A friss gombát megtisztítjuk, és vékony szeletekre vágjuk, ha szárítottat használunk, legalább 30 percre hideg vízbe áztatjuk. Felhevített olajon vagy zsíron megfuttatjuk az apróra vágott hagymát, hozzátesszük a finomra vágott zellerzöldet és a gombát, megszórjuk liszttel, megsózzuk, megborsozzuk, és állandóan kevergetve kicsit megpirítjuk. Később hozzákeverjük az alaposan megmosott árpagyöngyöt, felöntjük zöldséglével, és 15 percig főzzük.
Végül beletesszük a kis kockára vágott burgonyát, és puhára főzzük, majd a kész levesbe belekeverjük a tejfölt.

GOMBALEVES BURGONYÁVAL
Hozzávalók 2 személyre:
4 db burgonya, 8 dkg gomba, 1 fej hagyma, 1 evőkanál tejföl, 1 kiskanál Graham-liszt, csipetnyi só, késhegynyi paprika, fél csomó petrezselyem, 1 teáskanál étolaj

Elkészítése:
A megtisztított és apróra vágott gombát zöldpetrezselymes, hagymás olajon félpuhára pároljuk. Hozzátesszük a meghámozott, apró kockákra vágott nyers burgonyát, és ezzel együtt, kevés víz hozzáadásával egészen puhára pároljuk. Tehetünk még hozzá néhány karikára vágott zöldpaprikát is, és együtt főzzük.
Felöntjük kevés langyos vízzel, és tejföllel behabarjuk.

GOMBALEVES CSICSERIBORSÓVAL
Hozzávalók:
35 dkg gomba tisztítva és szeletelve, 15 dkg csicseriborsó, 3 ek hidegen sajtolt olaj, 1 fej vöröshagyma, 1 kávéskanál fehér bors, 3 ek teljes kiőrlésű liszt, 2 kávéskanál curry, 1 pohár joghurt (elhagyható), 3 csipet tengeri só, 1 pohár kefir

Elkészítése:
Az apróra vágott vöröshagymát az olajon megpirítjuk, majd hozzáadjuk a gombát. Felöntjük vízzel, sózzuk, majd a csicseriborsót is hozzáadva 20 percig főzzük. A lisztet egy dl vízben elkeverjük, és a leveshez adjuk.
Együtt készre főzzük.
Tálalás előtt kevés joghurttal dúsíthatjuk.
A kitálalt levest megszórjuk curryvel.

Forrás:
LEVESEK LEXIKONJA - GOMBALEVESEK
Szerző:
 
Szerkesztette és Illusztrálta
 
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.